12. Morfológia

12.morfológia

Morféma : a nyelv legkisebb jelentéssel bíró része

Amikor egy mondatot szavakra bontunk megfigyelhetjük hogy a mondat szavainak nagy része tovább bontható kisebb részekre, szóelemekre

Szóelemek csoportosítása

a morfémák 2 fő csoportja: szótövek,toldalékok

1.Alakváltozat szerint:

a,Egyalakú szótövek: toldalékolva sem változtatják alakjukat

b,Többalakú szótövek:bizonyos toldalék hatására megváltoznak

2.Alaki önállóság szerint

a,szabad morfémák:más morfémáktól függetlenül,önállóan is előfordulhatnak

b,kötött morfémák:soha nem állhatnak önállóan csak más morfémákhoz kapcsolódva

Toldalékok fajtái:

toldalék: megváltoztathatja a szó jelentését , mondatbeli szerepét határozza meg

Képzők:

-mindig új szót hoznak létre

- nem csak a szó jelentését hanem a szófaját is megváltoztathatja

-mindig a szótő után első helyen állnak

- egy szótőhöz több képző is kapcsolódhat

Jelek:

-nem hoznak létre új szót

- egy jelentésárnyalattal gazdagítják a szótő jelentését

- a képzők után és a rag előtt állnak

- egynél több is járulhat a tőhöz

Ragok:

-feladatuk a szavak egymás közötti viszonyának és mondatbeli helyének jelölése

-zárómorfémák, mindig a szó végén helyezkednek el

-egy szóhoz csak egy rag kapcsolódhat

 Morfológia vagy szóalaktan

A nyelvtani szerkesztés egyik ága, amely a szólakok létrejöttének szabályaival foglalkozik. Középpontjában a szóalakok szerkezeti vizsgálata áll. A szóalakok kisebb szerkezeti egységekre bonthatók, amelyek mind alak és mind jelentés, ill. funkciók tekintetében jól felismerhetők, elkülöníthetők. Különféle szabályok vonatkoznak rájuk. Sorrendjük például szigorúan kötött. Az alaktan szerves folytatása a mondattannak, mert a nagyobb szerkezetek kisebb szóalakokból épülnek fel. A lexika felé mutat, mert az új lexikai egységek létrejöttét vizsgálja. A szűkebben értelmezett alaktanba a tövek, jelek és ragok fogalmának, típusának tárgyalása és kapcsolódási szabályainak bemutatása tarozik bele. A különböző típusú nyelvek alaktana számottevő eltéréseket mutathat. Az agglutináló (toldalékoló) nyelvekben, mint amilyen a magyar is, a mondatbéli viszonyokat és a jelentés módosulásait alapvetően a jelek, a ragok és a képzők fejezik ki. Az ilyen nyelvekben magas a toldalékok száma és jól elkülöníthetőek.

A szóelem fogalma, jellemzése, fajtái és csoportjai

Az alaktan alapfogalma a szórész v. szóelem (morféma), amely a nyelvnek a legkisebb jelentéssel bíró egysége. A legtöbb szóalak szóelemekből áll. Elsősorban alaki egység, de jelentés is fűződik hozzá. Társadalmilag meghatározott hangalak és egy társadalmilag hozzákapcsolt jelentés együttese. Nem bontható további elemekre. A morféma nyelvi jel, alak és jelentés megbonthatatlan egysége.
Két nagy csoportra oszthatók:

1. Főszóelem, tőmorféma v.szótő: A szóalak jelentésének a magvát hordozza.
2. Mellékszóelem, toldalékmorféma v. toldalék (affixum): Jelentésváltoztató, -módosító v. viszonyjelentést hordozó szórész

A toldalékokat 3 féle csoportra osztjuk a szótőhöz viszonyított helye szerint!

1. Szuffixum: szótő mögött áll (erdőben)
2. Praefixum: szótő előtt áll (legszebb)
3. Infixum: Beékelődik a szótőbe. (a magyartól ez teljesen idegen)

A magyar toldalék funkciója szerint 3 féle lehet:

1. Képző: megváltoztatja szótári szó jelentését, és rendszerint új szót hoz létre: égi
2. Jel:valamilyen viszonyjelentéssel módosítja a fogalmi jelentését és rendszerint további jelek vagy ragok felvételét kívánja: (fiú-é-val)
3. Rag: A mondatbeli viszonyítás és egyeztetés sajátos jelentésmozzanatával gazdagítva kijelöli a szó mondatbeli szerepét, egyúttal lezárja a szóalak hangtestét a további toldalékolás elöl.

A szóelemek (morfémák) alaki és jelentéses tulajdonságait kombinációkba nézzük, akkor 3 nagy csoportba sorolhatjuk őket: A morféma lehet:

1. Szabad morféma: Ha önálló alakú és önálló jelentésű, azaz lényegében minden egyszerű fogalomszó, amely önmagában is állhat mondatrész szerepében, amelyekhez a szóalakokban rendszerint mégis más szóelemek kapcsolódnak: (ház, szép, ad) alakjuk egybeesik a szótári tővel. Néha csak korlátozott számba járulhat hozzá toldalék. (bentről, alulra)
2. Félszabad morféma: önálló alakú és járulékos jelentésű (viszonyszó, segédszó); önmagában sosem mondatrész; önmagában sosem mondatrész, hanem csak egy szabad morfémával együtt, hozzá járulva: (előtt, az, egy, és)
3. Kötött morféma: ha alakja és jelentése is járulékos, azaz valójában minden toldalék, amely csak szabad morfémákkal együtt fordulhat elő. Hozzájuk járulva alkot szóalakot: (-ság, -na, -ban)
4. Zéró morféma:A morféma kétféle lehet attól függően hogy van-e materiális megfelelője. A zéró morfémának (jele: Ø) nincs alakja, de van jelentése. Ilyen a melléknévfokozás alapfoka.

A szóelemek egymáshoz kapcsolódása és határkérdései

Az agglutináló nyelvekben a képzők, jelek és a ragok mind a szó-, mind a mondatalkotásban nagyon fontos szerepet játszanak és a szótőhöz kapcsolódásuk sorrendje szabályhoz van kötve:

1. A szótő megelőzi a toldalékokat.
2. Egy szótőhöz többféle toldalék is járulhat: több képző és jel, de rag csak egy.
3. A képző a jelet és a ragot megelőzi, a jel csak a ragot, s a rag után további toldalék nem állhat. (ember-i-bb-en)
4. SZÓTő+ KÉPZő, JEL, RAGà A szóelemek hagyományos és szabályos kapcsolódási rendje.

Sok olyan szóalak van, amelynek alaktani elemzése nem okoz különösebb gondot : (ház-ban, kocsi-k, lép-ked-het-nek) A tő, képző, jel és rag egyértelműen elkülönül egymástól. A nehézség forrása azonban az egyes morfémák között a szóalakok egész sorában megjelenő egy vagy több magánhangzónak mind a hovatartozása, mind az elnevezése: (ház-a-k-a-t, asztal-o-s-o-k)
Meghatározására 3 féle felfogás áll egymással szemben:

1. A tővéghangzós elmélet: történeti szemlélet eredménye, a szótő és a mellékszóelem között gyakran megtalálható alsó vagy középső nyelvállású rövid magánhangzó ún. tővéghangzó, amely a tőhöz tartozik. A toldalékolás során meghatározott helyzetekben ma is megjelenik: (hal-halat, halak; ház-házat, házak).
2. Az előhangzós elmélet: Tisztán leíró szemlélet eredménye. E nézet szerint a vitás magánhangzók mindig a mellékszóelemek részei, ezért a toldalék részeinek tekintjük őket. Alapja, hogy a kritikus hang ma már jó néhány toldalékba valóban szervesen beépül: (toll-unk, könyv-ünk, iskolá-nk, ház-on, láb-uk). Újabban egyre több alaktan az előhangzós elméletet teszi magáévá. Viszont áttekinthetetlenné teszi a toldalékok rendszerét, mivel elmossa a szervesen beépült és nem beépült magánhangzó különbségét a /könyv-ünk/ és az /asztal-ok/ egyforma tagolásával.
3. A kötőhangzós elmélet: A leggyakoribb felfogás. E nézet szerint a vitatott hang sem tőnek sem toldaléknak nem része, hanem csak vmi. Hangtani-alaktani kapocs, szervtelen kötőelem két-két morféma között, azaz kötőhangzó. (ház-a-m-a-t,ép-ít-e-tt-e-m). Természetesen nem morféma, mert nincs jelentése, ugyanakkor nélkülözhetetlen építőanyaga a szóalaknak.

Amint látható tehát, egyik elem sem tudja maradéktalanul megválaszolni a kritikus magánhangzó hovatartozását, szerepének és elnevezésének kérdését.

Tőtípusok

Strukturális szempontból:

1. Abszolút- végső tő (jóságáért)
2. Relatív- viszonylagos tő (jóságáért)

Aktivitás szempontjából:

1. Élő- aktív tő
2. Fiktív- passzív tő (fordul, repül): Mivel a for-nak és a rep- nek nincs önálló szófaja (fiktív tő), nem tudjuk milyen szófajú tőből képezzük. Nincs önálló jelentése, nincs önállóan használva.

Alaki szabadság vagy kötöttség szempontjából:

1. Szabad tő (fű)
2. Kötött tő: önállóan nem jelenik meg a mondatban, hanem tőváltozatok vagy tőalternánsok à egymást kiegészítő változatok, egyazon morféma alakváltozatai (füvet) A toldalék előtt egy másik tőváltozat jelenik meg.

Jelzés és ragozás

A jelzés és ragozás a szótő szabályos alaki megváltoztatása, jelekkel, ragokkal vagy mindkettővel való ellátása a jelentés módosítása és a mondatbeli szerepek véglegesítése érdekében. Függ a szótő szófaji hovatartozásától és szorosan kapcsolódik a mondattanhoz. Egyes szófajok ragozási sorai a paradigmák.

Az igeragozás

1. VERBUM FINITUM à Ragozott igealak: szám, személy, mód, idő, határozottság kifejezése.
2. Az igetőhöz a ragozásban mód- vagy időjelek, illetve személyragok járulnak. Fontos szerepet kap a jelöletlenség, azaz a zéró morféma. Egy-egy ige valamennyi jelzett, ragos és segédigés alakja együtt az igeragozási rendszer.
3. A szintetikus igealak tő+ jel+ jel+ rag felépítésű.
4. Az analitikus igealak vagy a főige egyszerű múlt idejű alakjából és a volna segédigéből áll (várt volna), vagy a főige főnévi igenevéből és a fog segédige ragozott alakjából (kérni fogsz).

Az ige jelei

mód- és időjelek

KIJELENTő mód	Ø	FELTÉTELES mód	-na, -ne, -ná, -né	FELSZÓLÍTÓ mód	-j
Jelen	Ø	Jelen	Ø	Jelen	-j
Múlt	-t, -tt	Múlt	+ volna	-	-
Jövő	-fog	-	-	-	-

A kijelentő módnak van jelen, múlt és jövő ideje. A feltételes módban csak jelen és múlt idő van. A felszólító módnak csak jelen ideje van.

Az ige ragjai

Az ige ragjai a személyragok. Mindig kifejezik az alany (egyes v. többes) számát és (1., 2., v. 3.) személyét (alanyi személyragok). De kifejezhetik az alany számán és személyén kívül a határozott tárgy (harmadik v. második) személyét is (tárgyas személyragok).

 

Az igeragozási rendszerek:

1. Teljes ragozási rendszer: megvan minden módja, ideje, száma, személye.
2. Hiányos ragozási rendszer: bármely mód, idő, szám v. személy hiányzik.

Az alanyi ragozás

Alanyi ragozása minden igének van. Alanyi ragozással élünk, ha az állítmányként álló ige mellett nincs tárgy, vagy csak határozatlan tárgy van. Az iketlen igének teljes, az ikesnek hiányos a ragozási rendszere, A kettő között csak három mód jelen idejének egyes számában van különbség. A tipikus személyragokat mind az iketlen, mind az ikes ragozásban a kijelentő mód jelen idejében találjuk:
’iketlen: -k, -sz, -Ø; -unk/ünk, -tok/tek/tök, -nak/nek.
’ikes:-m, -l, -ik.

A tárgyas ragozás

Tárgyas ragozása csak a tárgyas igének lehet. Tárgyas ragozással élünk, ha az állítmányként használt igének határozott tárgya van. A 3. személyű határozott tárgyra utaló ragozási rendszer teljes, a 2. személyű határozott tárgyra mindhárom módban és időben csak az egyes szám első személyű alany esetén utal személyrag: -lak/lek (várlak, néztelek volna). Ez a ragozásrendszer hiányos. A jellegzetes tárgyas személyragok itt is a kijelentő mód jelen idejében találhatók meg:
’-m, -d, -ja, -i, -juk/jük, -játok, -itek, -ják, -ik

A rendhagyó és hiányos ragozású igék

A létige paradigmájában két igealak keveredik: volnék-lennék. A felszólító mód csak a lesz tövéből alkotható meg: (legyek, legyetek, stb.)

A névszóragozás

A névszótövekhez a ragozásban jelek és eset- (v. viszony)ragok járulnak. A zéró morféma szerepe itt nagyon fontos. Ragozási rendszerükbe beletartozik egy-egy névszó valamennyi jelzett és ragos alakja, a határozószók személyragos alakjai is.
A főnévalak morfológiailag tő+ jel+ rag felépítésű, de akár a rag, akár mindkettő is lehet zéró alakú. Jelből ugyanakkor több is állhat egymás után: (kertész-é-i). Amelléknévi és számnévi alak többnyire egyszerűbb felépítésű: (jobb-an, sok-szor). A névmás alakja általában attól függ, főnévi, melléknévi vagy számnévi-e.

A névszók jelei

Többes szám jele: -k (megnevezett dolog többségét fejezi ki)
Birtokjel: -é (a megnevezett dolgot, személyt birtokosnak mutatja, s valamilyen birtokra utal)
Birtoktöbbesítő jel: -i, -ai, -ei, -jai, -jei (a birtok többségét fejezi ki)
Birtokos személyjelek: -m, -d, -a/e, -ja/je, - Ø, -nk, -unk/ünk, -tok/tek/tök, -k/uk/ük (a birtokos személyét és számát fejezi ki)
Fokjelek: -bb, -b, leg-, legesleg- (tulajdonságok, körülmények összehasonlítását fejezi ki)
Kiemelő jel: -ik (nyomatékosít)

A főnév jelei

A főnévhez tipikusan négyféle jel járulhat: Többes szám jele, birtokjel, birtoktöbbesítő jel, birtokos személyjelek.

A melléknév és számnév jelei

Elsődlegesen a fokjel és a kiemelő jel, a számnévhez mind a kettő bizonyos megszorításokkal járul. Fokozni csak a mellékneveket lehet. A kemelő jel csak közép- és felsőfokú melléknevekhez járul: (nagyobbik, legkisebbik)
A számneveken már a képzőhöz tartozik.
A névmásoknak lényegében saját jeleik nincsenek. Némely névmás azonban helyettesített szófaj jelei közül néhányat felvehet.

A névszók ragjai

Az alany ragja: - Ø (ház- Ø)
A tárgy ragja: -t (házat)
A birtokos jelző ragja: -nak/nek (háznak)
A határozóragok: -ban/ben, -kor, -n, -an/en, -nál/nél (háznál)

A főnév ragjai

A főnévhez mind a négy ragfajta járulhat. A főnév ragjai esetragok az esetragok, amelyek a főnév egyes és többes számához egyaránt kapcsolódhatnak.

A melléknév és számnév ragjai

A magyarban néhány tipikus mellék- és számnévi rag. Ezek viszonyragok, nem igazán esetragok.
A névmásoknak lényegében nincsenek saját ragjai. A ragozás szempontjából a névmások többnyire úgy viselkednek, mint a helyettesített szófajok.

A főnévi igenév személyragozása

A főnévi igenévvel elvontan kifejezett cselekvésfogalmat névszói ragokkal tehetjük konkrétabbá, személyéhez kötötté. Személyragjai: : -m, -d, -a/e, -unk/ünk, -tok/tek/tök, -uk/ük

Az ige-igenévi személyragozás

Az ige- igenévi közötti átmeneti szófaj személyragozása visszaszorulóban van, szinte ünnepélyes ma már. Személyragjai azonosak a tárgyas ragozás személyragjaival.

A határozószói személyragozás

Tulajdonképpen a személyes névmások kiegészítői, megszilárdult, állandósult szóalakok. A személyes névmások paradigmája a következő:
Én te ő mi ti ők
Engem téged őt minket titeket őket
Nekem neked neki nekünk nektek nekik